A neol. izr. hitközség

A orth. izr. hitközösség


Szarvason az elsõ zsidó csak 1829-ben telepedhetett meg, mert régebben a lakosság nem tûrte meg õket maga közt. A beköltözötteknek erkölcsi bizonyítvány alapján történt a felvétele s igen nehezen ment ; eleinte többnyire olyan fogással sikerült bejutniok, hogy egyes javadalmakért sokszoros bért igértek. 

Így történt Berger Izsákkal, aki 1832-ben négyszeres bért igért a korcsma jogért, azon kikötéssel, hogy az üzletben szükséges hitsorsosai is megtelepedhessenek, és Weinberger Éliással, aki a halászati jogért tett nagy ráigéréseket. Az elsõ letelepûléstõl kezdve azonban, miután közben az 1836-ki törvény azt könnyûvé tette, mind számosabban telepedtek meg, úgy, hogy a számuk 1848 táján 200 körül lehetett.
Mielõtt hitközséget alapítottak volna, szombatonként Szentandrásra jártak istentiszteletre. Hitközséggé szervezkedésre - úgy látszik - már a harmincas években tették a kezdõ lépéseket. Khevra Kadischa egyesületük 1839-ben keletkezett. 1844-ben azután hitközségi elnökké Engel Lipótot választották meg. Az istentisztelet végzésére eleinte rendes rabbi, vagy rabbi-helyettes nem volt. Azonban ideiglenes imaházat mindjárt a szervezkedéskor, fürdõházat pedig 1850-ben építettek.

1852-ben pedig rabbit választottak Strasser Lipót személyében, aki 1860-ig mûködött itt. Az õ rabbisága idején, 1856-ban építették fel imaházukat a hívek önkéntes adományaiból s Szarvas község hozzájárulásával. Strasser 1860-ban Kulára távozott, de helyét csak 1851-ben töltöttek be. Ekkor az öcsödiek kötelezték magukat, hogy a választandó szarvasi rabbi fizetéséhez 55 írttal, a szentandrásiak, hogy 100 frttal járulnak, de csakis azon kikötéssel, hogy ha az általuk óhajtott Lichtenstein Izsák választatik meg és csakis addig, míg õ lesz a szarvasi rabbi. 

A szarvasi hitközség magán Szarvason kevés anyagiakkal rendelkezvén, ezen presszió elõl nem igen térhetett volna ki, még ha akart volna is s így az ajánlatokat elfogadva, megválasztotta Lichtenstein Izsákot. Az alkalmaztatás ezen idõben (de még ezután is, egész a legújabb idõkig) csak idõt-e, ez esetben három évre szólt. Rabbisága alatt megkezdõdtek a hitközség kebelében azok a pártvillongások, melyek Szarvason részint személyi, részint dogmatikus természetûek voltak s melyek pár év múlva az orthodoxok kiválásával végzõdtek. Mikor 1864-ben Lichtenstein rabbiságának három évi ideje letelt, nem akarták tovább tartani, csak az akkori szörnyû ínséges évre való tekintettel, könyörületbõl adtak neki még két évet, annak kijelentésével, hogy az újabb határidõ leteltével minden elõzetes felmondás nélkül távozni köteles.

Távozása után csak 1868-óan töltötték be állását Oesterreicher J. H. rabbi helyettessel. Ekkor a két párt közt már javában dúlt a harc, mely az akkori ifjú és anyagilag igen gyengén álló hitközséget megsemmisüléssel fenyegette. 1871-ben, hogy a szakadást elkerüljék, bizottságot (elõször hét tagút) neveztek ki az ellentétek elsímítása végett. Közben Oesterreicher is leköszönt. 1872-ben végre a fõszolgabírónál megjelentett az orthodox-párt vezetõi s bemutatkoztak, mint önálló hitközség. A régi hitközség vezetõi erre még egy kísérletet tettek a kiegyezés létrehozására, ami egy ideig az orthodoxok részérõl is lehetségesnek látszott. Azonban az egyezkedés végett összehívott konferencián az orthodoxok nem jelentek meg s így a két párt végleg elszakadt egymástól. 

Ebben az idõben régi hitközséget „szarvasi statusquo izraelita hitközség"-nek nevezték ; velük szemben az orthodoxok egy idõben csak mint „orthodox imaegylet" tagjai szerepeltek. A statusquo hitközség így jelentékenyen meggyengülve a rabbi hivatalt egész a legújabb idõkig nem is töltötte be rendes, szemináriumilag kvalifikált rabbival, csak rabbihelyettes kántorokkal, ideiglenesen ; ezek a rabbihelyettesek nem voltak tanult emberek; kötelességeik közt volt pl. a vágóhídon is teljesíteni a szolgálatot. Különösen a nem végleges alkalmaztatás volt az oka aztán, hogy e rabbihelyettesek existenciájukat állandólag biztosítva nem látván, egymást váltották fel rövid idõközökben s e tekintétben a hitközségben nagyon hiányzott a folytonosság.

1874-ban rabbihelyettessé Elfen Jakabot választották, aki három évrõl három évre választva, kibírta 1882 végéig. Akkor, mivel véglegesítését kérõ óhaját nem akarták teljesíteni, lemondott. Távozása után egy ideig Klein Ábrahám látta el teendõi egy részét, majd 1883-ban Reichardt Márk lett rabbihelyettessé megválasztva, aki 1888-ban a rabbi címet kapta meg. Õ alatta hozták be a hitközség kedvezõtlen anyagi helyzetére való tekintettel az általánosan kötelezõ gabellát (hitközségi adó), hogy ne kelljen újabb és újabb kölcsön felvételekkel fedezni az évi kiadásokat. Ennek a behozatala nagyon jól bevált; már a következõ évben reményen felüli bevételt okozott. Reichardt Márk, három évrõl három évre megválasztva, 1897-ig volt itt; akkor nagy elégületlenséget keltett bizonyos eljárásaival, úgy, hogy elmozdították. 

Helyét Klein Adolf rabbihelyettes foglalta el, aki újra és újra megválasztva 1905-ig húzta ki, nagy nehezen, mert akkor már egyesek pár év óta állandóan kifejezésre juttatták abbeli óhajukat, hogy végre rendes rabbival töltsék be az eddigi rabbihelyettesek állását. 1905-ben tehát kimondták, hogy eljött az ideje annak, hogy végre szemináriumot végzett, kvalifikált rabbit válasszanak. Elsõ ilyenül dr. Borsodi Józsefet választották, aki azonban a rabbiképesítõ vizsgát már Szarvasrol tette le s csak oklevele bemutatása után véglegesíttetett. A nem túlságosan fényes fizetés miatt, melyet a szarvasi rabbik még azután is húzták, a folytonosság még - most sem következett be, a rabbi-i állás véglegesítésekor. Borsodi maga már 1908-ban lemondott. Helyét dr. Drechsler Miksával töltötték be, elõbb ideiglenesen, 1909 elejétõl pedig véglegesen.

Mikor azonban máshová meghívást kapott, õ is itthagyta a hitközséget még az 1909-i1c év folyamán. Egyelõre most elhatározták, hogy a rabbii állást ideiglenesen, hitoktatóval töltik be. Ilyenül alkalmazták Spiegel H. Ármin absolvált szemináriumi hallgatót, majd 1911 márciusában, mint rendes rabbit véglegesítették; de már az év nyarán Esztergomba választatván, lemondott s helyére 1912 elején dr. Friedmanra Ernõt választották meg. Õ alatta történt, hogy az addigi orthodox „imaegylet" önálló hitközséggé alakult, amit a neológ hitközség megakadályozni nem tudott, bár az reá nézve nagy anyagi és erkölcsi kárral járt. 1918 õszén dr. Friedmann Ernõ a spanyol járványnak esett áldozatul; állását a közbejött akadályok miatt azonban csak 1921nyarán töltötték be Friednzann Hillél rabbival, aki ma is állásában van. 

A hitközség kormányzását a hitközségi képviselõtestület gyakorolta. Ez 1861-ben még mindössze egy elsõ elnökbõl egy második elnökbõl, két kurátorból és egy pénztárnokból állott. A képviseleti gyûlések járási fõszolgabíró elnöklete alatt tarttattak. A kiegyezés után ez a gyámkodás megszünt s azóta a gyûlések elnökei a hitközségi elnökök, vagy akadályoztatásuk szerint esetén az alelnökök. Az 1880-ki hitközségi alapszabályok az elõljárókon kívül 14 választott képviselõ gyakorolta az autonom képviselõtestület jogát; rendes gyûléseket negyedévenként, de a szükséghez képest többször is kell tartani. Utóbb a képviselõk számát még szaporították, úgy, hogy ma 31 képviselõ van. 1869-ben még gazdasági bizottságot is állítottak fel. A hitközség felvirágoztatása körül legtöbbet a hitközségi elnökök tettek; õk képezték egy idõtõl fogva a folyton változó rabbikkal szemben a folytonosságot. 

Hitközségi elnökök voltak : Engel Lipót (a negyvenes években), Deutsch Adolf (1861), Klein Sándor (1862), Grün Gerzson (1862-63), Aranykövi Henrik (1864), Klein Sándor (1864-65), Weisz Jakab (1865-67), Klein Sándor (1867-68), Weinberger Simon (1868), Richter Ignác (1869-70), Grimm Gerzson (1870), Weinberger Simon (1871-72), Kácser Vilmos (1872--1883), Huszerl Lipót (1883-1889), dr. Szemzõ Gyula (1889-1919), dr. Déri Henrik (1920-ban megválasztva, de nem gyakorolta), dr. Fisbein Soma (1920-).

A orth. izr. hitközösség