A mai Szarvas helyén a török hódoltság előtt több község volt. Külön község volt Szarvas, Halásztelek, Décs, Káka. Ezeknek lakosai természetesen katolikusok voltak, mint akkor az egész Magyarország. A török hódoltság alatt sokat szenvedett a város és a vidék. Lassanként teljesen lakatlanná lett és mint lakatlan területet kapta br. Haruckern János György, aki elhatározta, hogy ezt a területet újból benépesíti. Az első bevándorlók evangélikus tótok voltak. 1722-ben július 23-án szerződést kötöttek a földesúrral, melyben egyebek között a szabad vallás gyakorlást kötötték ki, amit úgy értelmeztek, hogy másvallásúak egyházközséget nem szervezhetnek.
Az uradalmi alkalmazottak között mindig voltak katolikusok, akikhez még bevándorolt iparosok, kereskedők, zenészek csatlakoztak. Ezek a szomszédos Békésszentandráshoz tartoztak egyházilag. Ismételten megkísérelték, hogy egyházközséget szervezzenek, ez azonban csak az 1783-ban kiadott un. türelmi rendelet alapján sikerült, amikor 1788-ban a vallási alapból az akkor szervezett új plébániák között a szarvasi plébános fizetésére évi 142.18 forintnyi segélyt kaptak.
1788-ban Jedlicska Antal váradi kanonok adományából megvették Bentzur Mátyás házát, amely alkalmasnak látszott arra, hogy benne a több szobából alakított kápolnán kívül a plébános lakást nyerjen. A földesuraság 2 sessió földet adott a lelkész javadalmazására.
Gr. Kolonics László váradi püspök Lajos János csabai káplánt nevezte ki első szarvasi plébánossá, meghagyva neki, hogy úgy intézze Szarvasra jövetelét, hogy a húsvéti gyónást a szarvasi hívek már saját plébánosuknál végezzék. Lajos János rögtön át is ment Gyulára, ahol oltárt és más szükséges felszerelést szerzett be, azt hajón Csabára, onnan ugyanúgy Szarvasra irányította. Amikor március 16-án a csabai katolikusok az oltárral Szarvasra érkeztek, a szarvasi evangélikusok még mindig nem tudták, mi az oltár rendeltetése és azt hitték, hogy csak ideiglenesen helyezték itt el, hogy Békésszentandrásra vigyék. Másnap azonban megérkezett az első plébános, berendezte az új kápolnát és március 27-én Szarvasra is költözött. Március 30-án tartotta az első szentmiséjét és szentbeszédet, melyre Szentandrásról is sokan jöttek át.
Ezzel megkezdődött a szarvasi egyházközségi élet. Még ugyanazon évben a jószágigazgató házat vett a kántor és iskola részére és az evangélikus temető felső részéből temetőt hasított ki. Majd kis harangot szereztek, melyet június 5-én felhúztak a haranglábra. Sajnos ezt a kis harangot, valamint a Lajos János hagyományából készült harangot 1918. január 25-én, a második harangot rekvirálás alkalmával nagy sajnálatunkra elvitték.
Lajos János nagy buzgósággal fogott munkájába. Összeírta a híveket, akiknek száma Szarvason 60 volt, míg a Szarvashoz csatolt csabacsűdi leányegyházban 7, az orosháziban 2, a kondorosiban 7, szétszórtságban 34, vagyis összesen 110 volt a hívek száma. Még ugyanazon évben meglátogatta az új egyházközséget Kalatai Xavér váradi püspök, aki ugyanakkor látogatást tett Tessedik Sámuel evangélikus lelkésznél is.
Az egyházközség első kiváló lelkésze, Lajos János sajnos rövid ideig állt az egyházközség élén. Elkapta a Szarvason uralkodó járványt és kétheti betegség után 1790 február 1-én az akkori feljegyzés szerint: "jámborul, buzgón és szentül visszaadta lelkét Teremtőjének". Értékes könyvtára még ma is alapja a plébánia könyvtárának, hagyatékából pedig 146 forintos harangot vettek, amelyről előbb már volt szó.
Helyébe ideiglenesen Szabó Elek szentferenc-rendi szerzetes jött, aki a sok kellemetlenség és betegséggel sújtott egyházközséget október 5-ig vezette, amikor Kriniczky Antalt nevezte ki a püspök plébánossá. Az ő plébánoskodása idejéből maradtak fel érdekes összeírások a kápolna felszereléséről és az egyház javairól. Érdekes megemlíteni, hogy a már említett 110 római katolikus mellett 7240 evangélikus volt. 1794-ben Kriniczky Szentandrásra ment át és helyét Furmonn János foglalta el, aki szintén 4 évig volt szarvasi plébános.
A plébános 231 forintos évi jövedelmét a püspök javítani akarta; azért gr. Lázár Borbála 450 forintos mise-alapítványát juttatta a szarvasi plébániának, melynek kamatai fejében természetesen miséket kellett mondani. Lassankint a felszerelés is bővült: az Endrődről kölcsönzött szentség-mutató helyett Vámosi István endrődi jegyző ajándékozott újat. Károlyi Antalné grófné, Jaruckern Jozefa bárónő fehér miseruhát és új kelyhet adományozott a kápolnának. Tóth György ispán és Skorepa Vencel pedig gyóntató széket készíttettek, így az 1794-ben készült összeírás már jelentékeny szaporodást mutat a felszerelésben.
1789-ben Mikovényi József, majd 1799 őszén Bugonits György lett szarvasi plébános. 1800-ban a földes uraság újabb 2 sessió földet adott részint a plébános, részint a kántor és harangozó javadalmazására. Így érthető, hogy a hívek ezek javadalmazásához máig sem járulnak s jóformán egyetlen terhük az iskola fenntartása. 1801-ben Thuránszky József került Szarvasra, de szintén rövid időre, mert 1802 őszén Békéscsabára került. Utódja Szarka György lett, akivel végre megszűnt a gyakori változás. Ő, feljegyzése szerint, már 190 lelket talál Szarvason. Hogy ezek nagy része szegény lehetett, kitűnik abból, hogy csak 18 házaspárnak volt saját háza, 33-nak nem. a 23 iskoláskorú gyermek iskola nélkül volt, mert 1802 augusztus 16-án az addigi iskola leégett és Molnár József, aki az egyház keletkezésétől volt az egyházközség kántora, eltávozott Szarvasról.
Szarka György 27 éves plébánossága alatt kapott az egyházközség templomot, plébánia épületet és iskolaépületet. Elsőnek a legszükségesebb iskola épület készült el 1805-ben Miklósi Ferenc püspök költségén. Ennek az iskolának a helyén épült 1928-ban az új emeletes iskola. Ugyanekkor körülárkolták a mai Ó-temetőt és abban, valamint a kápolna mellett keresztet állítottak fel. 1807. június 22-én kezdtek hozzá a mai templom felépítéséhez, mely az eddigi temető helyén épült. A már nagyon felforgatott, amúgyis homokos talajban lassan haladt a munka, csak 1812-ben készült el teljesen a templom. A templomot a kegyuraság építtette, akinek képviselője akkor ifj. Bolza Péter volt. Ugyancsak ők hozták Olaszországból a főoltár művészi képét, a még mai is meglévő szent Klára képet.
A templom felszentelése a kegyuraság kívánságára augusztus 12-én, szent Klára napján volt s azon a kegyuraságot gr. Bolza József és neje Battyháni Antónia képviselte, kik a szentelésre két miseruhát hoztak magukkal. Ugyanezen évben helyezték el a toronyba az eddig haranglábon álló két harangot, így most már csak az orgona hiányzott, melyet 1825-ben szereztek be. Ugyancsak 1825-ben épült a mai plébánia épület, melyet szintén a kegyuraság építtetett az egyházmegye hozzájárulásával.
1816 június 26-án meglátogatta az egyházközséget gr. Csáki László felszentelt püspök, káptalani helynök. Ekkor a hívek száma már 503 volt, kiknek jórésze természetesen felvidékről bevándorolt cseléd volt. Feljegyzés szerint nagyrészt tót anyanyelvűek voltak, de az iskolában kizárólag magyarul tanítottak, mivel Dege János tanító csak magyarul tudott. 1824 május 2-án Vurum József püspök látogatta meg a plébániát és az akkori feljegyzés szerint a hívek száma akkor már 687 volt. Szarka György 1829-ben nyugalomba vonult, amikor már rendezett viszonyokat hagyott utódjára. Mint nyugalmazott plébános is szarvason élt és az anyakönyvek tanúsága szerint itt is halt meg 1831 augusztus 22-én kolerában.
Szarka György utóda Huzli Károly lett, aki 1841-ben Endrődre ment át. 1829-ben Lajtsák Ferenc püspök szép új harangot ajándékozott az egyháznak, amelyet sajnos még 1917 április 20-án leszereltek háborús célokra. Huzli plébánossága alatt a templom sok ajándékkal gazdagodott. Ezek között 1831-ben a ma is meglévő keresztelő kúttal, 1831-ben ajándékozta Eszterházy grófnő a szentélyben lévő három széket.
A plébános beteglátogatáshoz használatos edényt, mások egyéb, azóta már elavult tárgyakat ajándékoztak.
1840-ben Zimmermann Károly lett a plébános. Első dolga volt pontos összeírást készíteni a hívekről, amely szerint a hívek száma Szarvason 944, Csákón 60, Kis Kondoroson 80, Kisszénáson 6, Nagykorndoroson 2, Kettős Décsen 17, Nagydécsen 16, Szappanosban 21, összesen 1146. A hívek lélekszáménak ezt a nagy emelkedését egyrészt a bevándorlások magyarázzák, amelyek főképpen Árva megyéből, Zólyomból, másrészt a szomszédos községekből is állandóan folytak, de a természetes szaporodás is, mert például 1841-ben 60, 1842-ben 76 volt a születések száma.
Igaz, hogy gyakori volt a ragályos betegség is, úgyhogy például 1841-ben 42 gyermek halt meg himlőben, viszont 1842-ben a 76 születéssel szemben csak 36 volt a halálozás. A bennszülöttek nem sokra becsülték ezeket a bevándorlókat. Jórészt ez a magyarázata, hogy vegyesházasság igen ritka volt. Viszont meg volt a családokban a katolikus élet, amit bizonyít, hogy a hívek nyilvántartási lapján évről-évre mindenkinél be volt vezetve a húsvéti gyónás és áldozás elvégzése. Zimmermann plébános 1843-ban püspöki titkár lett és elhagyta Szarvast.
Ekkor került a szarvasi plébániára Lonovics Ferenc, aki aztán 38 éven át (1882-ig) volt szarvasi plébános s akit az öregebb hívek közül egyesek még ismertek. Szeretetreméltó egyéniség, kiváló gazda, bátor, erélyes ember. Először a templomot, plébániát és iskolát hozatta rendbe, majd megnagyobbította a temetőt. Az ő plébánossága alatt kapta az egyház a községtől a halásztelki és kákai temetőt. Az - addig a piactéren - álló feszülete a templom mellé a kertbe helyeztette. Majd a javadalmi földeket hozta rendbe, részben árkoltatta és a plébánosi földeket fával ültette körül. 1854-ben ő gyűjtötte össze a toronyórára a költségeket. Közben a templom gazdagodott felszerelési tárgyakban. Viskovic Ignác városi bíró a kákai temetőben állított keresztet 1857-ben, amely még mindig áll. A templom díszítésében segítségére volt a plébánosnak az oltáregylet és rózsafüzér társulat. Meghatóan írja le Lonovics a plébánia történetében az 1863. évi aszályt. Érdemesnek látjuk ezt közölni.
"Ez örökre emlékezetes lesz ez Alföld előtt, mert Békés-megyén kívül érezte ennek nyomasztó súlyát más 12 megye is. Ugyanis ez évben oly aszály állott be, hogy az őszi mag egy magot sem fizetett, a tavaszi saját magját nem bírta megfizetni. Széna, egyszóval takarmány igen kevés, annyira, hogy egy darab szarvasmarha ára 10-25 forint volt, birkáé 1 forint. Sokan voltak kik lábas jószágaikat felibe kiteleltetendők, jobb messze vidékre hajtották. Egy negyed rész veszteségük mellett hajtották vissza. Ennek következtében Szarvas városa, mint minden helység gondoskodott szegényeiről. Alakítván egy bizottmányt, mely Eszéken vett több ezer köböl búzát, más vidékről kukoricát, kenyereket süttettek, melyeket, hogy éhhalál-eset elő ne forduljon, kiosztatott szegényei között. Végre január hóban elkezdte a leves adagokat. A levesevő szegények száma, akik levest és kenyeret kaptak, 1600-nél feljebb volt. ezt feljegyeztem, hogy az utókor tudhassa miként sújtja az Irgalmas Magasságbeli hálátlan népét. Hogy megtudják Te vagy a mi Istenünk. Könyörögtünk az Úrnak, mégis hallgatott, mert 1864-ben adott kegyesen sok szép búzát."
Még egy ilyen ínséges évet ír le Lonovics 1866-ban, amikor a tavaszi fagy tette tönkre a termést, de csak Endrődön, Gyomán, Szarvason, Szentandráson le a Tiszáig.
1864-ben emeltette a gróf Bolza-család az ótemetői családi sírboltot, a következő évben pedig ugyancsak a grófi család építtette a sírásói lakást. 1868-ban a hívek buzgósága egy mellék-oltárt állított a templomba. Időközben megszaporodott a munka, Lonovics is idősebb lett, káplánra kellett gondolni. az amúgyis szűkre épített plébánia épületében egy kicsiny sötét, ma konyhának használt szobát kapott az első szarvasi káplán: Zelinka János. 1869-ben gr. Mittrovszky Vladimir adományából a plébános anyagi hozzájárulásával épült a plébániához a mai káplán szoba s ugyanakkor kapott úgy a plébánia, mint az iskola nádtető helyett zsindelytetőt. Ugyancsak a plébános hozatott a templomnak új kelyhet, amelyet azóta is használtak a mostani nyárig, amikor már nem bírta az aranyozást, s kopottsága miatt becseréltük.
Lonovics plébánosságának első évtizedei a katolikus lakosság gyarapodásának legszembeszökőbb ideje. Míg 1842-ben 1015 római katolikus és 28 görög katolikus volt Szarvason, 1860-ban már 2620 római katolikus és 239 gör. kat. lakost jegyeztek fel. Ennek a nagy szaporodásnak magyarázata egyrészt a folyton tartó bevándorlásban van, de nagy volt a születések száma is, pl. 1855-ben 160, 1857-ben 168, vagyis csaknem kétszerese a háború utáni évek születési számának, amikor pedig a katolikusok száma körülbelül ugyanaz volt mint 1860-ban. A nagy szaporodás természetesen szükségessé tette a második iskoláról való gondoskodást. Lonovics plébános, amikor a község az evangélikusok részére építendő iskola költségeihez hozzájárult, követelte, hogy a katolikusoknak is adjanak támogatást a katolikusoktól fizetett adók arányában. Hogy javaslata érdekében az egész egyházközséget maga mellé sorakoztassa, egyháztanácsot alakított, melynek képviseletében Lonovics Ferenc alesperes és plébánoson kívül Bárány Ferenc, Tassi Zsigmond, Medveczky József, Leéb József, Korbuly János, Izsák Gergely, Pokomándi Sándor, Pokorni József és Bárány Miklós írtak alá egy megkeresést a községhez.
Az ügy hosszú vitára vezetett, végül is a vármegye küldött ki egy egyeztető bizottságot, amely létrehozta az egyezséget, mely szerint a község a felállítandó iskola részére 100 forintot fizet, azontúl pedig az evangélikus egyháznak juttatandó évi segély egyhatod részét. Közben folyt a gyűjtés is a második iskolára, kimondotta az egyházközség, hogy miután a kegyuraság új iskolát létesíteni és azt fenntartani nem köteles, megadóztatja önmagát és így fogja az iskolát fenntartani. Így jött létre 1873-ban a második iskola, amely a plébánia mellett ma is fennáll. Ekkor kezdődött az egyházközségi adózás.
Az új iskolát 1874-ben, november 16-án szentelték fel s első tanítója Lichtenverter Antal lett. 1878-ban újra zsindelyezték a templomtetőt. 1879-ben állította Mittrovszky gróf kegyúr a templomkertben ma is álló márványkeresztet, melynek felszentelés volt Lonovics utolsó ünnepélyes ténykedése. Az örökké ifjúnak látszó embert ugyanis utolérte a halálos betegség, amely 1882 március 23-án sírba döntötte. Halála általános részvétet keltett, amilyen általános volt a szeretet, amely életében körülvette. A plébánia betöltéséig Láhner Ignác látta el a plébánia ügyeit.
Utódjává a kegyurak jelölése alapján Dinya János gyulai káplánt nevezte ki a püspök. Dinya 1882. június 12-én vette át a plébánia vezetését. Még a plébános ünnepélyes beiktatása sem történt meg, amikor már megkezdődtek a kellemetlenségek. Ekkor készült Szarvas főutcáján a kőút. Ezt a vármegye azzal a feltétellel adta ki a vállalkozónak, hogy amennyiben a város határában bárhol találnak homokot, azt kiaknázhatják. Ismert dolog volt, hogy a templomkertben van homok és ezt a vállalkozó is megtudta. Nekiálltak tehát és feltúrták az egész kertet, kidobálták onnan az összes fákat. Hiába tiltakozott a plébános, sőt a kegyuraság is, mivel a telek nem volt az egyház nevére telekkönyvezve. Végre is megegyezés jött létre, mely szerint a vállalkozó az iskola céljaira fizet 400 forintot, a kiásott fákat a közeli térre hordja, a kiásott gödröket befödi.
Örvendetes eseménye volt Dinya plébánosságának, hogy Kondoroson a község bírája Dérczy Ferenc és neje Paál Paulina kezdeményezésére az ottani birtokosok áldozatából és Lipovniczky István püspök támogatásával felépült egy kápolna, hová ettől kezdve Szarvasról kijártak misézni. Ugyancsak Dinya plébánossága alatt szervezték meg véglegesen a kápláni állást. Mint már említettük, már Lonovics plébánossága alatt volt Szrvason káplán Zelinka János, Dóczy János, Dobos Lajos, Gubica István, Lopussny Gyula, Gahér Mihály, végül Láhner Ignác, de az állás nem volt megszervezve. Dinya János gyengélkedő egészségére való tekintettel és az iskolákkal megszaporodott munka miatt is kérte az állás véglegesítését, ami meg is történt és káplánul Erdélyi Lajost küldte ki a püspök. Szükséges is volt, mert Dinya egészségi állapota gyengült. 1884-ben újra öntették a templom nagy harangját és ez az egyetlen harang, amelyik most is meg van. Ugyanez évben szentelték fel a kondorosi templomot.
Dinya betegsége ekkorára már elhatalmasodott. Görzben keresett gyógyulást, de hiába, a magával hozott tüdővészben 1886 április 5-én meghalt. Halála után az egyházközség ügyeit Erdélyi Lajos káplán intézte augusztusig, mikor a püspök a kegyuraság előterjesztésére Szirmay László Árpád, előbb veszprém-megyei áldozó papot nevezte ki plébánosnak. Szirmayban az egyházközség buzgó, nagyműveltségű és erős akaratú fiatal plébánost kapott, aki 25 éves volt még csak, amikor az egyházközség vezetését átvette. A beteges előd alatt elhanyagolódott templomot és plébánia épületet kérésére a kegyuraság rendbehozatta. 1888-ban kapta a templom Adamik Jánostól a ma is használt szent sírt. Ugyanezen évben vette meg a plébános kérésére Geist Klarisse úrnő a kondorosi plébánia telket. 1891-ben az egyházközség híveinek száma elérte a 3000-et. Ebben a számban természetesen a kondorosiak is benne vannak. A szép növekedést most már egészen a természetes szaporodás hozta magával, amennyiben a születések száma évről-évre 120-140 között volt. Sajnos az 1891. év halálozási szempontból vezet, mert ez évben Szarvason is nyolc héten át dühöngött az influenza, úgyhogy egyszerre 3000 ember feküdt ebben a betegségben. Ez a magyarázata, hogy 1891-ben a halottak száma is 133 volt.
1892-ben a bérmálással kapcsolatban Slauch Lőrinc bíboros-püspök meglátogatta a kondorosi leányegyházat és meggyőződött, hogy a szarvasi plébániáról - az ott is felgyülemlett sok munka mellett - lehetetlen Kondorost is kellően ellátni. Ezért még 1892-ben önálló lelkészséggé tette Kondorost és oda Bedák Mátyás személyében önálló lelkészt nevezett ki.
Másik nagy eseménye volt ezen éveknek, hogy Szirmay látva, hogy a mindinkább szétszóródott kegyuraság kötelezettségeit az egyházzal szemben nehézkesen képes teljesíteni, keresztülvitte, hogy 18.000 forintot tettek le kegyúri teherváltság-alap címen, minek kamatai fedezték az évi kegyúri kötelezettségeket. Sajnos, az akkor nagyértékű és igen bevált megváltakozás a háborús pénz elértéktelenedése alatt semmivé lett, ami azonban nem von le semmit sem a kegyurak, sem a plébános érdeméből.
Ez években a templom ismét több értékes tárggyal gazdagodott, melyek között gróf Bolza Géza adománya: egy egészen ezüst kehely máig is állandó használatban van. 1896-ban a jubileumi év emlékére, a szegény iskolás gyerekek karácsonykor ruha és csizma adományban részesültek, amely szép szokást a plébános állandósította. 1897-ben, amikor a község főutcáját aszfaltozták, Szirmay a templomba vezető bejáró részt is ellátta aszfalttal. 1898-ban kieszközölte gr. Golza Gézánál a templom ma is meglévő vörös márvány lépcsőzetét. Legnagyobb ajándékot 1899-ben kapott a templom, amikor B. Bak Lajos szarvasi származású kolozsvári iparos meglátogatva szülő városát, Szirmay arra buzdította, hogy hálából az Isten sok kegyelméért, állítson valami emléket a templomba. Bak örömmel fogadta a gondolatot és felajánlotta, hogy a régi kis Mária-oltár helyett egy díszeset készít. Így kapta a templom a mai Mária-oltárt, melynek szobrát Jirattko Albin pécsi szobrász készítette. Ugyan ez évben kapott új ablakokat a plébánia.
Kondoros elszakítása ellenére 1900-ban a hívek száma 2400 volt, akiknek jelentékeny része elég távol lakott az iskolától, ezért Szirmay plébános elhatározta, hogy a katolikusoktól legsűrűbben lakott részen állít új iskolát. A mai Szék utcában Kontúr Józsefné Tassy Becz Amália ajándékozott e célra telket, melyet Szarvas községnek adománya nagyobbított, míg a felépítéshez Dr. Schlauch Lőrinc bíbornok püspök adott 3000 koronát, a többi költséget az egyházközség megtakarított fillérei fedezték. Hogy az iskola mennyire szükséges volt, mutatja, hogy mindjárt az első években 100-on felüli számban iratkoztak be a gyerekek.
Természetesen az új iskola nagy terhet jelentett az egyházközségnek, amit a plébános úgy biztosított, hogy meggyőzte a kegyurakat arról, hogy bár a kegyúri terheket megváltották, a többi hívekhez hasonlóan adózzanak az iskola céljaira. Ugyanezen évben sikerült elérnie, hogy a község elvi határozatot hozott, mely szerint az iparos-tanonc iskolában mindig lesz egy katolikus tanító.
1902-ben kettős veszteség érte az egyházközséget, mert ez évben halt meg dr. Schlauch püspök az egyházközség jótevője. Ugyan ebben az évben halt meg a köztiszteletben álló kitűnő tanító és kiváló kántor Lichtenverter Antal, akit még ma is sokan emlegetnek. Az új alkotások között sem kerülte el Szirmay figyelmét az a belső veszedelem, amely a hívek lelki épségét fenyegette. Az alföldi u.n. agrár szocializmus Szarvast sem kerülte el és lassan a szocializmus gondolata az ipari munkások közt is hódított. Szirmay már 1904-ben feljegyzi aggodalmát az új tanítás terjedésével szemben. Nem azért, mintha az egyház nem helyeselné, ha a hívek jobb anyagi viszonyok közé jutnak, hanem, mert a vezetők céljuk elérésében nem az anyagi javítást, hanem a hitetlenség terjesztését és az egyháztól való elidegenítést tartották minid legsürgősebbnek. A következmények igazolják Szirmay aggodalmait, mert az idegen fajú és a munkásoktól teljesen idegen vezetőknek tényleg sikerült elérni egy időre a munkásság elidegenítését az egyháztól, ugyanakkor, amikor az anyagi helyzeten ék nem segítettek, legfeljebb még a csekély kereset egy részét is elvették. Az élet, mint mindenben, itt is igazolja lassanként az egyházat, amely nem ígér olyat, amit nem tehet meg, de mindent megtesz, amit tehet a hívek lelki és anyagi érdekében egyaránt. 1904-ben emelte Simon Andrásné a ma is meglévő páduai szt. Antal szobrot a templomba.
1905-ben alakította Szirmay a plébánia mai iroda helyiségét és ugyanakkor már gondolkodik arról, hogyan lehetne 4-ik iskolát állítani, mivel mind három tanterem igen zsúfolt volt. Sajnos, ez a terve csak sokkal később volt megvalósítható. 1906-ban, mivel a plébános jövedelme csaknem kizárólag a föld hozamából volt, ez pedig rossz években igen bizonytalan, megegyezést kötött egy szarvasi kereskedővel, hogy az a plébánia udvarán bérüzletet építhessen.
Ugyanebben az évben tört ki a harc a templomkert tulajdonjoga tárgyában. Az egyházközség ugyanis a templomkertet, mivel az ottlévő fákat a közönség rongálta, bezárta. A község követelte a kert megnyitását, amit az egyházközség megtagadott, mert a kerttel mint tulajdonával belátása szerint rendelkezik. Erre kitört a harc, mely különben már régóta fenyegetett. Szirmay nagy eréllyel és hozzáértéssel vitte a harcot, miben segítségére volt dr. Lengyel Sándor ügyész. A harc sokáig tartott, mikor is a kertet a Kuria végérvényesen az egyháznak ítélte.
1908-ban ismét szép és értékes ajándékot kapott a templom Bak Lajos kolozsvári nagyiparostól, aki a Mária oltárt is ajándékozta. Most két igen szép, a célnak mindenképp megfelelő gyóntatószéket ajándékozott a plébános kérésére és elgondolása szerint. Ugyanebben az évben nyerték a templomi padok a mostani színezésüket. 1907-től három éven keresztül rossz termés volt, ami az amúgy is nagy részt szegény híveket súlyosan érintette. A felszerelésekkel bensőleg szépen meggazdagodott templom zsindely tetejének átcserélése képezte most már a plébános gondjait. 1910-ben sikerült egyházmegyénk segítségével újra fedetni és pedig palával, ami legmegfelelőbb volt. Ugyanezen évben a templom művészi oltárképét gr. Bolza Pálné Vigyázó Jozefin Jakk Béhr művésszel restauráltatta. Az oltárokat, a szószéket ugyancsak ekkor újra aranyozta Stergerwald műaranyozó, aminek jelentékeny költségét a hívek adták össze. 1911-ben öntötték újra a megrepedt másik harangot, amelyet sajnos 1917-ben a naggyal együtt elvittek hadicélokra.
Szirmay plébános munkája eljutott 25 éves évfordulóhoz, mely alkalomból igen meleg ünneplésben volt része. Nemcsak egyházközsége, hanem az egész társadalom ünnepelt, mert Szirmay vezetőszerepet vitt a községi, társadalmi életben is, mivel az egyháznak is becsülést, tekintélyt szerzett.
1911-ben nevezték ki váradi püspökké az áldott emlékű gr. Széchenyi Miklós püspököt, aki 1912-ben bérmálásra jött szarvasra, hol egyszerre megnyerte a hívek szeretetét. Ő ajánlotta különös melegséggel a Jézus Szíve ájtatosság gyakorlását. Szarvason eddig is voltak tagjai ezen társulatnak, 1913-ban azután nagy lendülettel szervezte újra a plébános. Ugyanekkor hozta be a májusi ájtatosságot. Ez évben készült Kosztolánszky Jánosné buzgóságából két márvány szenteltvíztartó a templom bejáratánál. A felpezsdült hitélet csakhamar nehéz próba elé került. 1914-ben kitört a világháború, ami a lelkek nagy megrázásával járt. Kezdetben magábaszállásra vezetett és igen időszerűvé tette az 1915 februárjában tartott, Szarvason első nagy missiót. A missió hatása alatt megélénkült a lelkekben a buzgóság, megerősödtek a háborús nehézségek viselésére. Szirmay a háború alatt a Vöröskeresztben végzett nagy munkát.
Szirmay plébános munkái elismeréséül 1905-ben esperessé, 1912-ben tb. kanonokká, 1915-ben pedig valóságos kanonokká neveztetett ki. 29 évi szarvasi plébánossága alatt mint káplánok működtek mellette: Erdélyi Lajos, Müller Károly, Tarnai Károly, Szőke János, Szemethy Géza, Molnár Kálmán, Serly Viktor, Kovács József, Szirtes Antal, Molnár János, Fetzer József és Zahoray József, végül Klinghammer Miklós.
Utódjául a kegyurak ajánlására Fetzer József, akkor nagyváradi papnevelő intézeti lelki igazgatót nevezte ki a püspök, aki katona lelkész szolgálat alól felmentve 1915 Szent Péter és Pál napján vette át a plébániát. A háborús évek nem voltak alkalmasak újításokra. 1916-ban a templomba bevezették a villanyt. Ettől kezdve megindultak a háborús veszteségek. 1917-ben elrekvirálták a templom két nagyobb harangját, 1918-ban a templomi kis harangot és a temetői kis harangot, amelyek egyidősek voltak az egyházközséggel. Ugyanezen évben az orgona harmincöt nagyobb sípját vitték el. Ezeknél nagyobb volt a háborúval együtt járó lelki kár. Bár a plébános mindent elkövetett, hogy a lelkeket megtartsa az egyenes úton, a háború hosszú tartama, a férjek elvesztése vagy távolléte rossz hatással volt az itthon maradtakra. Amikor pedig fellépett az október 31-i forradalom, még nagyobb lett a lelki zavar. Az egyházközség a legjobban nélkülözött tüzelőanyagszükség enyhítésére feláldozta a temetők érett fáit és részben a templomkert fáit, lehetőség szerint ruházták a gyermekeket és megnyitották a bérelt helyiségben a Népszövetségi otthont. Természetesen az izzó hangulatban ezek nem tudták feltartóztatni a kirobbanást.
1919 január 16-án megtörtént a szomorú emlékű szarvasi forradalom, amikor feltörték a plébánia melletti üzleteket, azokat kirabolták, egyidejűleg a község több részén is betörtek iparosokhoz és üzletekbe. A polgárőrség közbelépésére 16 halott és sok sebesült hátrahagyásával elvonult a fellázadt tömeg, de közben a plébánia és magánlakások ablakait zúzta be mindenütt, amerre elvonult. Kunfi Zsigmond zsidó szocialista miniszter feloszlatta az iskolaszéket, a tanítókat szakszervezetbe kényszerítette és előkészületeket tett a vallás oktatás eltörlésére. Az egyházközség dicséretére válik, hogy március 16-án az ipartestület Árucsanokában tartott igen népes gyűlésen állást foglalt ezen törekvés ellen.
Március 21-én kikiáltották a proletár diktatúrát, mire a plébános, nehogy valakinek kellemetlensége legyen, feloszlatta a Népszövetségi otthont, a keresztény szocialista egyletet és minden befizetett tagdíjat visszafizetett. Április 12-én az u.n. Földrendező Bizottság kommunizálta a lelkészi, kántori és egyházfi javadalmat és a templomkertet. A plébános erre gyűlést hívott össze, hogy mi történjék, mivel az összes alkalmazottak fizetés nélkül maradtak. A hívek lelkesen kitartottak, és kimondották, hogy a hitközséget akkor is fenntartják, ha mindent adományokból kell fedezni. Mindjárt a helyszínen megindultak az önkéntes megajánlások, ami nagy vigasztalás volt a nehéz napokban.
Ápr. 27-én elmenekült a direktórium és 28-án bevonultak az oláhok. Igen nehéz napok kezdődtek. Máj. 26-án elvitték a plébániáról a telefont, az utcáról a levélszekrényeket, vasárnaponként a templomkerten keresztül kellett a férfiaknak eloszlani, mert az oláhok az ajtók előtt várték, hogy összefoghassák és elvihessék őket zsákolni, rekvirált jószágot hajtani vagy lóistállót takarítani. Júl. 23-án már úgy volt, hogy visszavonulnak a Körös túlsó partján álló vörösök elől, amikor 24-én nagyromániai csapatok jöttek, akik aztán feltartóztatták a vörösöket.
Most még nehezebb idők következtek. Az oláh huszárok lovai tönkretették a templomkertet, a katonák feltüzelték a kerítést és végül okt. 27-én még az istentisztelet tartását is megtiltották. Mivel a plébános ezt a rendeletet nem tartotta be, a térparancsnok internálással fenyegette, úgy, hogy 1919. nov. 1-én csak zárt ajtó mögött volt mise. Végre 1920 márc. 2-án elérkezett a felszabadulás nagy napja, amikor újra megjelent a tornyon a magyar zászló és felzúgott az örvendetes Tedeum!
Az oláh kivonulás után első volt a templomkert kerítésének rendbehozása és kert fásítása. Az újraépítkezésben nagy segítségére volt a plébánosnak a megszállás után Szarvasra telepedett br. Benz Ottóné Csáky Ilona grófnő, kinek közbenjárására ezévben a lerongyolódott szegény iskolás gyerekek az amerikai vöröskereszt missziótól öt láda ruhaneműt kaptak.
1921-ben másodszor és utoljára volt itt bérmáláson Széchenyi püspök, aki itt prédikált utoljára. Ugyanekkor nagyobb adományt adott, melyből nagyobb javítások történtek a leány és vegyes iskolánál. ez évben kezdődtek az elsőáldozók részére az áldozócsütörtöki szeretet reggelik. ez évben kapta a templom gr. Bolza Pál úrtól a nagyértékű u.n. pax miseruhát. 1922-ben az Anna ligetben házi kápolna épült. Igen szomorúan hangzott a toronyból az egyetlen meghagyott harmadik harang, amikor húsvétra a plébános egy selyem piros tojásban 6000 koronát kapott egy névtelen jótevőtől (bizonyosan gróf Bolza Géza) ezzel a felírással: az elnémult harangok megszólaltatására. Ezzel megindult a mozgalom az új harangok beszerzésére. egy harang elkészítését gr. Bolza Pál vállalta, Hanzus János, Benz Csaáky Ilona grófnő nagy összegekkel, mások is képességükhöz mért adományokkal járultak a harangok beszerzéséhez. Így lehetővé vált, hogy azokat megrendeljük és 1923-ban febr. 2-án meg is szólaltak.
Az újjáépítés során 1922-ben épült meg az új temetőben a csőszház a hozzá épített megfelelő ravatalozóval. A következő évben a templom szentélye nyert átalakítást. A bennlévő két kerek ablak helyére Simon András családja két igen szép üvegfestmény ablakot ajándékozott. Az oratóriumok könyökfala helyett szép vasrács készült gr. Bolza Géza ajándékából. Mivel e munkák megrongálták a falakat, adakozásból, ha egyszerűen is az egész templom belseje új festést nyert. Végül a templom ajtó előtt szélfogó készült. A felszerelés is mindinkább pótlást nyert, a plébános új Jézus Szíve szobrot és öröklámpakarokat, br. Benz Ottóné új miseruhákat és palástot, Hanzus János új csillárokat, míg mások ministránsruhákat és terítőket ajándékoztak.
Közben nyilvánvalóvá lett a háború következményeképpen pénzünk teljes leromlása. Mivel az egyház vagyonának egy része: a kegyúriváltság tőke, az alapítványok és a különböző célú alapok részben pénzben, részben értékpapírokban voltak elhelyezve, ezek egyszerre megsemmisültek. Az egyházmegye ketté szakadt, a püspöki javak túlnyomó része román megszállás, majd elrablás alá került. Így az egyházközség elvesztette összes ingó vagyonát és az egyházmegyétől kapott támogatás lehetőségét. A híveknek kellett tehát átvenni azokat a terheket, amelyeknek súlyát eddig nem ismerték. Szerencse, hogy az átmeneti időben, úgy mint az egyházközség alapításánál is, mágnásaink bőkezűen siettek minden alkalommal az egyházközség segítségére. Ugyancsak rendelt a Gondviselés más jótevőket, akiknek segítségével az áldozatos hívek adományait is hozzátéve, évről-évre folytatódott az újraépítés. 1924-ben Benz Csáky Ilona grófnő két festett ablakot állított fel a templomba, ugyanakkor egyet Gyuricsán Ferenc és családja, míg a hívek adományából a hitközség hősi-halottainak emlékére készült a negyedik ablak, melyen 62 hősi-halottunk neve is megvan örökítve. Szirmai L. Árpád prelátus kanonok adományából a plébániát fedettük át cseréppel, míg a templom két kelyhe lett megújítva. 1925-26-ban a templom új nagy kórust kapott és a plébános 10 évi működésének megörökítésére is emelt új orgonát. Az ó-temetőben az elvitt harang helyett gr. Bolza Géza adományából új szép haranglábon újra megszólalt a temető harangja. Ugyanekkor a temetők keresztjeit is rendbehozták.
Több évtizedes vágya volt az egyházközségnek a régi, kicsiny és nedves iskola épület megújítása. Ez az óhaj valóra vált 1927-28-ban, mialatt felépült az emeletes iskola, összenyitható két tanteremmel, kántorlakással és bérüzletekkel. Még ugyanezen évben teljes külső tatarozást kapott a templom és tanyai hívek érdekében felépült a kákai temetőben az új ravatalozó.
Az új iskola építése előre nem látott kiadás többlettel járt, de a hosszabb lejáratú kölcsön lehetővé teszi a fokozatos letörlesztést. Mivel az egyházközség kénytelen volt az építkezéshez bank-kölcsönt felvenni, aminek kamata igen súlyos terhet jelentett, ennek kifizetésére kénytelen volt az egyházközségi képviselőtestület a templomkert egyharmad részét eladni.
Az 1930. év szent Imre emlék éve volt. ennek emléke az iskola udvarán ma már termő két diófa. 1930-ban csatolta az egyházi főhatóság Szarvashoz az újonnan épült Csabacsűdöt, mint leányegyházat. Valamikor már idetartozott, de később úgy politikailag, mint egyházilag Békésszentandráshoz csatolták. Hogy a hívek a templomon és iskolán kívül is összejöhessenek, az emeletes iskola udvarán kat. népszövetségi Otthon helyiség nyílt meg.
Szerencse, hogy így a nagyobb újraépítés megtörtént, mert 1931-ben olyan pénz krízis kezdődött, mely az egész gazdasági életet megbénította. Ez év karácsonyára ajándékozott Richard Artúrné Lengyel Ilona szép betlehemet a templomnak, míg Hanzus János szép új keresztutat ajándékozott. 1933 jún. 29-én mondta a plébános ezüst miséjét szülőhelyén Tasnádon. Távolléte alatt a hívek gyűjtésből - legnagyobb részben pedig gr. Bolza Pál adományából - Beszédes Ottó jónevű festővel művészileg kifestették a szentélyt, nagy örömet szerezve ezzel a visszatérő plébánosnak.
Az új iskola felépültével lehetővé vált a negyedik tanterem megnyitása is, de ez sem elégítette ki a szükséget úgyhogy 1933 ősz óta ötödik tanteremben is folyik a tanítás, amihez azonban sajnos még mindig nem sikerült államsegélyt kapni. Közben a nehéz viszonyok enyhítésére 1932-ben megnyílt a szegény iskolás gyermekek részére a szt. József konyha. 1934-ben nagy veszteség érte az egyházközséget Benz Csáky Ilona grófnőnek az egyházközség legnagyobb jótevőjének halálával.
Viszont akadtak jótevők, akik végrendeletükben emlékeztek meg az egyházközségről. Így özv. Pokomándi Sándorné Láncossy Lászlóné, Legyesi Sománé.
1934-ben halt meg Hanzus János az egyház nagy jótevője. 1935-ben Lehóczky Mihályné kezdeményezésére szép kis Teréz-szoborral gazdagodott a templom. 1936-ban meghalt gr. Bolza Géza, aki mindig első volt az egyház segítségében. Az utolsó évek alatt vezetőkben veszített sokat az egyházközség. 1936-ban Koffán Béla kántort, 1938-ban dr. Aszódi Imre világi elnököt és Géczi Dezső gondnokot vesztette el. Itt emlékezünk meg arról, hogy 1915 óta 1918-ban bekövetkezett haláláig Klinghammer Miklós volt a káplán, utána Betuker Tivadar, Herbály István, Rózsa Jenő, Iványi György, Takácsy Dénes, Nemcsik Lehel, Szvetics Viktor, Dávid Béla, 1937 óta Holecz István. Az egyházközség tanítói: Molnár József, Dege János, Petróczi Miklós, Hajas Pál, Lichtenverter Antal, Szabó József, id. Privler Pál, Kálló Gyula, Némethy Kálmán, Lászlóffy Mária, Koffán Béla, végül ifj. Privler Pál, Kovácsik Erzsébet, Hegyi József és Tauth Antal, akik ma is működnek. Ugyancsak itt jegyezzük fel, hogy 1866 óta, mióta az egyházközségnek tanácsa, iskolaszéke illetve képviselőtestülete van, világi elnökök voltak: Salacz Ferencz, Kontúr József, dr. Wieland Sándor, dr. Aszódi Imre. Gondnokok: Bárány Ferenc, Viskovicz Ignác, Bárány Miklós, Pokorny József, Dérczy Péter, Grenyó Lajos, Csomák István, Konvalina Ferenc, Kölbl József, Bárány Béla, Simon András, Hanzus János, Géczy Dezső, egyidejűleg Kovácsik Pál pénztáros.
A háború utáni lelki újraépítés fő eszköze a Jézus Szíve Szövetség, mely a már addig fennálló hitbuzgalmi társulatoktól abban különbözik, hogy tagjai rendszeres összejöveteleken beszélik meg a tennivalókat s azokat szakosztályaik közt felosztva végzik. Különösen nagy munkát végzett a karitatív szakosztály, mely évenkint karácsonyra az iskola összes szegény gyermekét segítette ruhafélével, évenkint átlag 1200 pengő értékben. Ugyancsak előkészítette az első áldozások alkalmából a szeretetreggeliket. Úgy ilyenkor, mint bérmálások alkalmával ruhafélékről is gondoskodott nemcsak a községben, hanem a csabacsűdi leányegyházban lakó szegény iskolásgyermekek részére is. A leánycsoport karácsonyi vásárokon segített minden célt, míg a gyermekek Szívgárda csoportja a sajtóval és a családban apostolkodott. A férfiak a kulturális előadásokat látogatták.
Az egyház most az Actió Catolikában kívánja a hívek együttműködését, ennek buzgólkodása szervezte meg az eucharisztikus szent évi zarándoklatot, melyen hitközségünkből 140-en vettek részt. Ugyancsak a hitélet emelésére szolgál az 1937-ben megindult s eddig is már nagy sikerrel működő "Szent Cecília Egylet".
Természetesen ezek mellett meg vannak a régebbi egyesületek: Rózsafüzér Társulat, Jézus Szíve Társulat, Népszövetség.
A hívek száma az utolsó népszámlálás adatai szerint Szarvason 3014, a csabacsűdi leányegyházban 312.
Az utolsó évek tervezgetései, megtakarításai a százötven éves jubileum megünneplésére irányultak. A templomi ünneplés meg is történt Virág vasárnapján, amikor az egyházközség éjjeli szentségimádást, éjfélkor Tedeumot tartott s a plébános méltatta a nagy évforduló jelentőségét. A jubileum összeesett az eucharisztikus szent évvel és a szt. István jubileummal, minek megörökítésére egy jótevőnk, aki eddig is már sok templomi tárgyat ajándékozott, emlékkelyhet ajándékozott a templomnak. Ugyancsak ennek emlékére megújítottuk a fehér szerpapi ruhákat, mikhez egy másik jólelkű adakozótól emlék miseruhát, azonkívül zöld miseruhát és oltárterítőt kaptunk. Az év emlékére kibővítettük az orgonát, mely ma a környék legjobb orgonái közt áll. Bekerítettük az ótemetőt s azt parcellákba osztva helyszíneltük, megvalósítottuk az ötödik tantermet, gyűjtöttünk a csabacsűdi leányegyházban építendő templomra 2500 pengőt.
Legfőbb emléke azonban a jubiláris évnek a hívek még mindig tartó megajánlásaival szerzett és a "Szent István Otthon"-nak nevezett kultúrház lesz, mely a néh. Mikolay közjegyző házának átalakításával valósul meg, mely arra van hivatva, hogy a családi otthon után minden egyházközségi tagnak második otthona legyen. És ezzel pontot teszünk a százötven éves történetre, mely alatt az egyházközség megmutatta, hogy híveinek lelkiekben, művelődésben és anyagiakban Krisztus szerinti vezetője és atyja, és megérdemli, hogy az egyházközség minden tagja gyermeki ragaszkodással és büszke önérzettel vallja magát az egyházközség tagjának és támogassa is minden ügyben azzal a tudattal, hogy amit az egyházközségért tesz és áldoz, önmagának katolikus testvéreinek és utódainak adja.