A szentségek kiszolgáltatásáról, a temetésről

Keresztelés
Gyermekkeresztelés (6 éves korig): általában vasárnap 10 órakor
A keresztelést legalább két héttel előbb valamelyik szülőnek be kell jelenteni a plébánián: ekkor egyeztetjük az időpontot és vesszük fel a gyermek adatait. A keresztelsét megelőzően egy alkalommal találkozunk a szülőkkel, keresztszülőkkel.
A felnőtt keresztelést (6 évesnél idősebb korban) hosszabb előkészület (hitoktatás) előzi meg. Ennek alkalmait személyes egyeztetés után tűzzük ki.

Gyóntatás
A szombati és vasárnapi szentmisék előtt, valamint elsőpénteken a szentmise előtt.
Egyéb időpont külön megbeszélés szerint.
Néhány gondolat a gyónásról itt olvasható.

Elsőáldozás
A hitoktatásban rendszeresen résztvevő gyermekek számára évente 4. osztályos korban. Felnőttek számára külön felkészülést követően.

Bérmálkozás
A hitoktatásban rendszeresen résztvevő gyermekek számára évente 8. osztályos korban. Felnőttek számára külön felkészülést követően.

Házasságkötés
A házasodni szándékozó jegyesek a kívánt időpont előtt legalább három hónappal jelentkezzenek a plébánián. A házasságkötést minden esetben jegyes oktatás előzi meg. Ezek alkalmait személyesen egyeztetjük.

Beteglátogatás
Aki idős kora, betegsége miatt nem tud templomba jönni, de igényli, hogy havonta vagy a nagy ünnepek előtt gyónhasson, áldozhasson felveszem az állandó látogatási listára. Kérem a hozzátartozókat ezt jelezzék a plébánián

Szentmiseszándék
Szentmise szándék íratható a plébánia irodában, illetve hétvégén a sekrestyében.

Temetés
Kérek mindenkit, hogy hozzátartozója halála esetén (akár a temetkezési vállalattól) keresse meg legalább telefonon a plébánost a temetés időpontjának egyeztetése miatt!

Sírhely megváltás
Az Ótemetőben és az Újtemetőben nyugvó hozzátartozók sírját 25 évente meg kell váltani, temetés esetén 25 évre ki kell egészíteni.
Sírhelyárak a Plébánián megtekinthetők.



Vissza a kezdőlaphoz