Hírlevél


Heti miserend

A hónapok első hétvégéjén elhangzó tanítások innen letölthetők.

Aktuális Hírlevél letöltése (.doc formátumban)


Szeptember 2. Évközi 22. vasárnap

OLVASMÁNY MTörv 4, 1-2. 6-8

    Az ószövetségi törvény Isten ajándékának tekintették, amely az igazság útját mutatja. Nem a terhet kellett meglátni benne, hanem azt, hogy Isten tanítja őket általa a helyes életre. A környező népeknek nem volt ilyen határozott mércéjük, s nem is érezhették, hogy Istennek tetsző úton járnak. A törvény akkor vált teherré, amikor a magyarázók mindenféle tilalmakat vezettek le belőle. Jézus az ő eljárásukat kifogásolta.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből

    Tartsátok meg pontosan és lelkiismeretesen
    az Isten parancsait!

      Mózes ezt a beszédet intézte a néphez:
    ,,És most halld, Izrael, azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeknek megtartására tanítalak, hogy éljetek és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek. Ahhoz, amit mondok, ne tegyetek hozzá semmit és ne is vegyetek el belőle, hanem tartsátok meg az Úr, a ti Istenetek parancsait, amelyeket adok nektek. Tartsátok szem előtt és kövessétek őket!
    Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet! Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá folyamodunk? És hol van még egy olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint ez az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?''

Ez az Isten igéje.



SZENTLECKE Jak 1, 17-18. 21b-22. 27

    Egész létünk és minden képességünk Isten adománya. Az üdvösség rendjében a legnagyobb adomány az ,,igazság szava''; vagyis Jézus tanítása. Ebből tudjuk, hogy mi vagyunk a teremtés zsengéje és hogy Isten üdvösségre vezet bennünket. Az evangélium hatása akkor érvényesül, ha nemcsak ismerjük és elfogadjuk, hanem életünket is szerinte rendezzük be, főleg a szeretet gyakorlásával.

SZENTLECKE Szent Jakab leveléből

    A tanítást váltsátok tettekre!

    Testvéreim! Minden jó adomány és minden ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, és még árnyéka sincs a változásnak. Szabad akaratból hívott minket életre az igazság igéjével, hogy teremtményeinek mintegy az első termése legyünk.
    Fogadjátok ezért tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, amely képes megmenteni lelketeket. A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg.
      Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: Meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztának maradni a világtól.

    Ez az Isten igéje.



EVANGÉLIUM Mk 7, 1-8. 14-15. 21-23

    Jézus maga is megtartotta, a mózesi törvényt, de annak igazi szelleme szerint Túltette magát azokon az erőltetett magyarázatokon, amelyekben az írástudók saját fontosságukat hangsúlyozták. Innen keletkezett az összeütközés közte és azok között. Az aprólékos magyarázat azt is célozta, hogy a törvénytudók a maguk számára kibúvókat találjanak. Jézus követelménye az, hogy az ember szíve legyen tiszta, az Istennek engedelmeskedjék, és ne a törvény betűjének.

+ EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    Isten parancsa fontosabb, mint az ősök hagyománya.

    Abban az időben:
    Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan , kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
      A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: ,,Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?''
    Ezt a választ adta nekik: ,,Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.« Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.''
    Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: ,,Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.

Ezek az evangélium igéi.

------------------------------------------------------------------------------------
Elmélkedés

Isten mindenütt jelen van, de különösképpen ott akar lakni szívünkben és ajkunkon, hogy szavaink és tetteink Isten akaratával összhangban legyenek. Amikor mi a szívünkben őrizzük Isten törvényeit és rendeleteit, amikor cselekedeteinkkel Törvényhozónak és Úrnak valljuk, akkor teljesítjük emberi hivatásunkat az élet bölcsességével. A kísértések viharai elől az Úrnál keresünk menedéket, és esdve kérjük a Zsoltáros szavaival:
Könyörülj rajtam, Uram;
Látod: egész nap Hozzád kiáltok!
mert Te, Uram, jóságos vagy és szelíd,
és nagyirgalmú azokhoz, akik Hozzád kiáltanak.

------------------------------------------------------------------------------------

Szeptember 9. Évközi 23. vasárnap

OLVASMÁNY Iz 35, 4-7a

    A próféta azzal vigasztalja népét, hogy Isten e jön és ítéletet tart. Az Úr napja meghozza az élet teljességét és a földi bajok megszűnnek. A próféta mindezt a keleti ember színes nyelvén fejezi ki: A vakok szeme és a süketek füle megnyílik, a sánták és a bénák meggyógyulnak, a száraz pusztaságban pedig patakok folynak. Később Jézus maga is idézi a jövendölést, mint a messiási idők előjelét (Mt 11, 5̶6).


OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből

    A messiási országban Isten orvosolja az emberi nyomorúságot.

    Mondjátok a csüggedt szívűeknek:
    ,,Bátorság? Ne féljetek!
Íme, eljön Istenetek,
eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen.
Maga Isten jön el, hogy szabadulást
hozzon nektek.''
    Akkor megnyílik a vakok szeme,
és a süketek füle hallani fog.
Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas,
és a némák nyelve örvendezve ujjong.
Mert vizek fakadnak a pusztában,
és folyóvizek a sivatagban.
A száraz vidék tóvá változik,
a szomjas föld vizek forrásává.

Ez az Isten igéje.



SZENTLECKE Jak 2, 1-5

    A Szentírás sokszor azzal emeli ki Isten irgalmát, hogy ő a szegényeknek, elnyomottaknak fogja pártját. Az apostoli időkben is abban látták a szeretet megnyilatkozását, ha segítették a rászorulókat. A személyválogatás ennek az ellenkezője. Ott az embert nem embersége miatt becsülik meg, hanem vagyona vagy állása miatt. A Bibliában megvannak az emberi jogok alapelvei.

SZENTLECKE Szent Jakab leveléből

Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében szegények.

    Testvéreim! Ha hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban, ne legyetek személyválogatók. Amikor közösségetekbe belép egy férfi pompás öltözékben, aranygyűrűvel az ujján, és belép egy szegény is elnyűtt ruhában, figyelmetek a pompás öltözékű felé fordul, és így szóltok hozzá: ,,Foglalj itt kényelmesen helyet.'' A szegénynek meg azt mondjátok: ,,Állj oda oldalra!'' Vagy: ,,Lépj ide zsámolyomhoz!'' Hát nem megkülönböztetés ez? Nem ítéltek e szívetekben részrehajlón, helytelenül gondolkozva?
    Hallgassatok ide, szeretett testvéreim! Hát Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik?

    Ez az Isten igéje.



EVANGÉLIUM Mk 7, 31-37

    Jézusnak legtöbb csodája gyógyítás volt. Ezekben kifejezésre jutott az Atya irgalma és az ő saját emberi együttérzése. Az evangélisták főleg azokat örökítették meg, amelyekből az Isten országára vonatkozó utalást ki lehetett olvasni. Süketnéma lehet valaki testileg és lelkileg. Utóbbi azoknál fordul elő, akik Isten szavát nem hallják meg és nem válaszolnak rá. Jézusnak megvan a hatalma, hogy mindkettőt meggyógyítsa.

+ EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

    Jézus a süketeket hallókká teszi,
    a némákat pedig beszélőkké.

    Abban az időben:
    Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába.
    Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott és így szólt: ,,Effata, azaz: Nyílj meg!'' Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt.
    Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették.
    Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: ,,Csupa jót tett: A süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!''

    Ezek az evangélium igéi.

------------------------------------------------------------------------------------

A hónapok első hétvégéjén elhangzó tanítások innen letölthetők.

Tanítás 20180902 - Az ingyenes népiskola: Kalazanci Szent József

Tanítás 20180506 - A lelkiismeret

Tanítás 20180408 - A föltámadás

Tanítás 20180304 - A gyónásról

Tanítás 20180204 - A szentségimádás 8.

Tanítás 20180107 - A szentségimádás 7.

Tanítás 20171203 - A szentségimádás 6.

Tanítás 20171105 - A szentségimádás 5.

Tanítás 20171001 - A szentségimádás 4.

Tanítás 20170903 - A szentségimádás 3.

Tanítás 20170806 - A szentségimádás 2. Szent Klára és az Oltáriszentség

Tanítás 20170702 - A szentségimádás 1.


Tanítás 20170604 - A Jézus Szíve tiszteletről

Tanítás 20170507 - A Mária-tiszteletről

Tanítás 20170402 - A szenvedés és a halál

Tanítás 20170101 - Mária Istenanyasága

Tanítás 20161204 - Keresztelő Szent János











Vissza a kezdőlaphoz